A 4. század elején mártírhalált szenvedett hercegnő a középkori művészet egyik leggyakrabban ábrázolt női szentje. Az egykori Hont vármegyei Bát (ma Szlovákia, Batovce) község templomából vásárolt tábla Katalin történetének korai, ritkán ábrázolt szakaszát meséli el két jelenetben. A 100 évvel később magyar nyelven lejegyzett vers sorai (Érsekújvári Kódex, 1530-1531) segítik a látottak értelmezését. A jegyesét kereső, tükörképét szemlélő leány apjának végakaratát követi: „… soha ne menj egyébhez / hanem ilyen széphez / Ilyen gazdaghoz ilyen bölcshez / … mely bölcs te magad vagy mely szép gazdag”. A megtérését segítő remete mutatja meg Katalinnak egy ikon felmutatásával: „ne fiam neköd egy tábla / kit nem adok neked kárban / Ez az király fia képe kit kívánsz látni / Imez pedig annya képe”. Az első képen a saját képmásából, azaz önnön lelkéből kiindulva jut el Katalin a második jelenetben a csodatévő kép által a mélységes istenhithez. A történet bizonyára folytatódott azon az egykori szárnyasoltáron, melynek részét képezte ez az egyetlen fennmaradt tábla. Az oltár szétdarabolása után a töredék egy idegi antependiumként szolgált.