Keresés

11. A középkori magyarországi és az osztrák, német tartományokból származó tárgyak gyűjteménye

Wolf Traut köre (korábban Hans Schäufelinnek tulajdonítva)

Kisméretű szárnyasoltár két táblaképe
1504 után
fa, tempera, aranyozott
27 x 15 cm

Jézus születése
Ltsz. 56.559

A Jézus születését, illetve körülmetélését ábrázoló két, kisméretű táblakép eredetileg feltehetően egyazon, Jézus gyermekségének jeleneteit mutató házioltár szárnyait díszítette. Mindkét festményen körben követhető a képszél, amely az egykori keretezés helyét jelzi. Az eredeti fatáblákat elvékonyították vagy a szárnyképek feltehetően díszített hátoldalát lefűrészleték. A képeket a restauráláskor ültették át másodlagos vagy új hordozóra. Mindkettőt ívesen alakított, festett, aranyszínű levél és indaornamentika zárja, amely a reneszánsz formavilágát idézi.
Jézus születésének jelenetén, a Gyermek meztelenül fekszik anyja előtt a földön, Mária térden állva, kezeit imára kulcsolva tekint fiára. A Gyermek mögött József áll, baljával botra támaszkodik, jobbjában lámpást tart. A kőből épült istálló mellvédje fölött egy szamár és egy ökör feje látható, mögöttük jelzésszerűen ábrázolt tájkép. A jelenet egyes elemeit Dürer Mária élete sorozatából vett, azonos témájú metszete (B 85) inspirálta.

Bár a korábbi szakirodalom sohasem kérdőjelezte meg a Dürer követő Hans Schäufelin szerzőségét (sőt a képeket a festő legkorábbi műveiként interpretálta), Christoph Metzger, Schäufelin legújabb monográfusának véleménye szerint, a két festmény szín- és ecsetkezelése, a szűkszavú hátterek és a Dürer-metszethez való szigorú ragaszkodás nem jellemzőek a mesterre. E vonások alapján kizárhatónak tartja az Esztergomba került képek festőjének Schäufelinnel való azonosítását. A szerző a képek bizonyos részleteit Wolf Traut és köre alkotásaihoz, különösképpen a nürnbergi St. Johannes-templom főoltárához véli közel állónak.

Proveniencia:
Ipolyi-gyűjtemény 243, 246. ( “243. Krisztus körülmetélése. Olajfestmény deszkán. A 246. Szám pendatja (a X. ládában).” “246: Krisztus születése. Olajfestmény deszkán. A XVI. sz. német mesterek modorában. Rajta régibb írású czédulán: Albrecht Altdorfer.” ) Ipolyi 1873-ban vásárolta Augsburgban.

Bibliográfia:
Benesch 1929, 69. – Gerevich 1930, 95. – Hoffmann Edit: Über Altäre aus Ungarn im 15. und 16. Jahrhundert. In: A Műgyűjtő V. 1931. 6-7. sz. 169. – Thieme-Becker XXIX 1935, 559. – Genthon 1948, 134. – Boskovits-Mojzer-Mucsi 1964, 168. – Végh János: XVI. századi német táblaképek. Budapest 1972, 5-6. sz. –Weih-Krüger Sonja: Hans Schäufelein. Ein Beitrag zur künstlerischen Entwicklung des jungen Hans Schäufelein bis zu seiner Niederlassung in Nördlingen 1515 unter besonderer Berücksichtigung des malerischen Werks (=Diss Erlangen-Nürnberg 1986), Nürnberg 1986, 56-60. – Cséfalvay 1993, 199 (Végh J.). – Christoph Metzger: Hans Schaufelin als Maler. Berlin 2002. 522-524, 558. – St. Pölten 2015, 136-137 (Sarkadi-Nagy)
Előző műtárgyA gyűjtemény nyitóoldaláraKövetkező műtárgy