Szárnyasoltár mozgó szárnyának részletei

1460 körül
fenyőfa, tempera, aranyozott
106 x 64,5 cm
Mária halála, hátoldalán Krisztus körülmetélése
Ltsz. 55.443
Mária életének, illetve Jézus gyermekségének jeleneteit mutató szárnyasoltár egykori mozgószárnyának részlete. Párdarabjával, az 55.444 számon nyilvántartott, a Királyok imádását, hátoldalán a Vizitációt ábrázoló oltárszárny-részlettel eredetileg egyazon szárnyasoltárhoz tartozott. Az oltárszárnyak belső oldalát díszítő domborművek talán a znaimi oltár mesterének követőjétől származnak (Gombrich). Mindkét oldal erősen kopott, nagy felületeken kiegészítés, átfestés látható rajtuk.
Proveniencia:
Ipolyi-gyűjtemény “168 és 176. Egypár oltárszárnykép, amelynek elülső felén egy-egy dombormű látható, amelyek a XVI. sz. modorát rosszul utánzó, tarka színekkel befestett hamisítványok; a domborművek egyike Mária halálát, a másik a három szent király látogatását ábrázolja. Ezeknek a hátán festmények vannak: a körülmetélés, illetőleg a másikon Mária látogatása. A képek átfestetlen hiteles XV. sz. festmények.” (Lakatos-Balla 291)
Restaurálás:
A “Jobst-testvérek” műhelyében, Bécsben (Gombrich).
Bibliográfia:
Új Magyar Sion 2 (1871), 374. – Ernst Gombrich: A bécsi oltár és az Esztergomi Múzeum fareliefjeinek történeti helyzete (The art-historical position of the Vienna altar and the wooden reliefs of the Esztergom Museum with summaries in German, French and English). In: Magyar Müvészet 11 (1935), 223-228. – Genthon 1948, 119-120, 148. – Mojzer 1958, 14. – Boskovits-Mojzer-Mucsi 1964, 157. – Mucsi 1975, 24.
Kiállítás: Műcsarnok 1930. 92, 97 sz.