Keresés

14. Szántó Piroska

Szántó Piroska
(Kiskunfélegyháza, 1913. december 7. – Budapest, 1998. augusztus 2.)

Pünkösd
1977
papír, pasztell kréta
65 x 50 cm
j.j.l. Szántó Piroska 977
Ltsz. 2017.136.1.

PÜNKÖSD

Zúgó szél alakjában közeledett a Szentlélek és lángnyelvek képében szállott le az apostolokra, akik tizenketten voltak együtt újra, mert már Mátyás is velük volt. Nagyon nagy serege gyűlt össze a népeknek a jeruzsálemi zsidókon kívül, egyiptomiak és pártusok, médeabeliek, férfiak Kappadóciából, Frígiából és Pontuszból és Ázsiából, és még sok más nemzetből is, akik az ég alatt vannak. És amint szólni kezdtek az apostolok, minden nemzetbeli értette a szavukat, úgy ahogy a tulajdon nyelvüket értették. És Péter szólt:
- Zsidó férfiak s ti mind, akik itt vagytok, tudjátok meg, hogy az Úr kiönti az ő lelkét reátok és csodákat tesz és jeleket s a nap sötétségre változik és vér-színűvé lesz a hold, mielőtt eljön az Úr nagy és fényes napja. Jézust, Dávidnak fiát, eladtátok és megfeszítettétek a gonoszok által, de nem halt meg, hanem harmadnapon feltámadott, aminek mi mindnyájan tanúi vagyunk. Cselekedjetek tehát azt, hogy megkeresztelkedtek Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára és akkor veszitek a Szentlélek ajándékát. Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
És megkeresztelkedtek és hozzájuk álltak azon a napon mintegy háromezren.


(Szántó Piroska: Biblia képek gyermekeknek. Budapest, Szent István Társulat, 1987, 136.)
Előző műtárgyA gyűjtemény nyitóoldaláraKövetkező műtárgy