Soós Sándor
Fodor József búcsúvezető zarándokkönyve (1957-1974)
Esztergom: Keresztény Múzeum, 2008.
Szerző: Soós Sándor
Szerkesztő: Kontsek Ildikó
Ajánlás: Dr. Kocsis Gyula PhD
Fotó: Mudrák Attila
Kiadványterv: Peternák Zoltán
Nyomdai kivitel: M-Print nyomda
ISBN 978-963-7129-21-6, 23 cm, 164 o., színes illusztrációkkal
Tartalom:
I. A zarándoklat lekisége
II. A búcsúvezető
III. A zarándokutak felsorolása
IV. A zarándokcsoporttal felkeresett helyek
V. Fodor József búcsús lelkülete a meglátogatott kegyhelyek tükrében
Irodalomjegyzék
Mellékletek
Angol nyelvű ismertető
Bálint Sándor a búcsúvezetőket kimagasló személyiségeknek nevezi, akik több szerepet egyesítenek, s így az adott közösség meghatározó szellemi vezetői lesznek. Sokszor jellemzi őket az ősi orvosi gyakorlat, a remeteéletre való hajlam, a licenciátus hagyomány és valami különös, költői tradíció.
Magyarországon a licenciátusoknak, félpapoknak a katolicizmust megtartó szerepe az egyszerre megjelenő török hódítás és hitújítás idejéből ismert. A hódoltsági területeken a ferences rend, később már az új Jézus Társasággal egyidejűleg próbálta ellátni a szükséges szakrális feladatokat. A hívekkel a szerzetesek keveset találkozhattak, ezért a laikusok feladata lett a keresztelés, esketés, hitoktatás és az előimádkozás, az ünnepek és böjtök kihirdetése, az Evangélium és a szentlecke közösség előtti felolvasása.
Pázmány Péter a Várday Pál (1526-1549) érsek alatti időszakra vonatkozólag említette, hogy „sok faluban fiatal világi férfiak olvassák fel az ünnepeken a prédikációkat, keresztelnek és temetnek.” Szerepüket az 1628-as pozsonyi zsinaton így fogalmazták meg: „Licenciátusok azok a világi, semmilyen egyházi felszenteltséggel nem rendelkező, nőtlen, tisztes életű férfiak, akik kellő tanultsággal rendelkezve, főpásztoruktól vagy a helyileg illetékes püspöktől engedélyt kapnak, hogy ahol nincs plébános, vagy ahova nem juthat el, ott a népet a hit alapjaiba bevezessék, kereszteljenek, temessenek, eskessenek. Néhol klerikusnak, deáknak, a törökök félpapoknak nevezik, Pázmány katekétáknak mondja őket. A jelentőségüket mutatja,
hogy az 1629-es nagyszombati egyházmegyei zsinaton 102 pap mellett 29 licenciátus vett részt. Az 1628-as zsinati határozat nőtlen férfiakat említ, de az ország többi részének gyakorlata szerint többnyire házas emberek voltak.
Amikor a 18 században megszűnt a paphiány, a laikusok a régi szerepkörükből megtartották a búcsúvezetést, a templomi előimádkozást és előéneklést. Ennek az élőszavas népi hagyománynak a megőrzői és lelkes apostolai a legutóbbi idők búcsúvezetői is. A licenciátusok, később a búcsúvezetők vallásos kultúrája jelentős mértékben ferences gyökerekből táplálkozott. Ezért is van a ferences barátnak mindig különös tekintélye előttük, ezért keresi fel számos búcsúvezető a ferencesek által gondozott kegyhelyeket. Ezt támasztja alá Fodor József búcsújárásának vizsgálata is.
A vallásos népköltészet szóbeli megőrzésében és továbbadásában, valamint az írott anyag elkészítésében és terjesztésében szintén lényeges szerepük volt a szentembereknek. Az előimádkozó-előénekesi közösségi ájtatossági forma, a ponyvarészlet felolvasásával váltakozva, lassú ünnepélyességgel tölti el a résztvevők lelkét. Az adott közösségnek, búcsúvezetőnek megvolt – és részben ma is megvan – a maga sajátos, liturgikus rendben felépített ének-és imaanyaga. Az egymással is versengő búcsúvezetők ezzel és a minél hatásosabb előadással próbálnak meg „egymás fölé kerekedni.” Erős öntudattal vezetnek, a zarándoklatok fontossága szinte küldetéstudattal tölti el a búcsúvezetőket. Ha a szép, erőteljes hang mellé jó fellépés is társul, akkor igazi vezéregyéniséggel találkoznak a zarándokok.
Az elbeszélések szerint igen kiemelkedő búcsúvezető volt hosszú ideig Fodor József is, akinek vezető helyét riválisok is elismerték. Ahol megjelent, ott átadták a liturgián kívüli események vezetését számára. A régi zarándokok pedig már ismerték és várták a zarándokokkal való bevonulását.
Fodor József életrajzi adatai szűkösek. 1921-ben Veresegyházán született. Az édesapjáról semmit se tudunk. A búcsúvezetést az édesanyjától tanulta, aki 1936-ban halt meg. 1940-től rendszeresen vezetett zarándoklatokat különböző kegyhelyekre.
A tanulmányban az 1957-től 1974-ig vezetett, kézzel írott és dokumentált búcsús utakat vizsgáltam meg. Fodor József minden út alkalmával a kegyhelyen a plébánossal, a házfőnökkel vagy az ott lévő püspökkel néhány sort íratott a könyvbe, és a bejegyzéseket lepecsételtette.
Az évek során sokat betegeskedett. Az 1974 utáni búcsús útjairól keveset tudunk. Az 1950-ben kötött házassága hamar tönkrement. Egyetlen fiával rossz kapcsolata volt, aki ráadásul 29 korában meg is halt. Fodor József 1984-ben, elhagyatva, kórházban halt meg.
Összefoglalva elmondhatjuk, páratlan gazdag életpálya tárul elénk. Az –1940-től 1956-ig terjedő időszak ismerete nélkül – 1957 és 1974 közötti időszakban, 18 év alatt 153 zarándokcsoportot vezetett, ebből 12 utat külföldre. Az 1962 és 1971 közötti közel tíz évben 120 csoportot vitt zarándokútra. Az útjai alkalmával 45 hazai és 16 külföldi kegyhelyen fordult meg. Jól látható, hogy vannak kedvelt zarándokhelyei, ahová gyakran visszatér, de mindig törekedik új helyek felkeresésére is.
A búcsúkból, a kegyhelyek sajátos jellegéből megrajzolható Fodor József búcsúvezető lelkisége és az általa előtérbe helyezett tiszteleti formák is.
Soós Sándor, néprajzkutató múzeológus
Fodor József búcsúvezető zarándokkönyve (1957-1974)
Esztergom: Keresztény Múzeum, 2008.
Szerző: Soós Sándor
Szerkesztő: Kontsek Ildikó
Ajánlás: Dr. Kocsis Gyula PhD
Fotó: Mudrák Attila
Kiadványterv: Peternák Zoltán
Nyomdai kivitel: M-Print nyomda
ISBN 978-963-7129-21-6, 23 cm, 164 o., színes illusztrációkkal
Tartalom:
I. A zarándoklat lekisége
II. A búcsúvezető
III. A zarándokutak felsorolása
IV. A zarándokcsoporttal felkeresett helyek
V. Fodor József búcsús lelkülete a meglátogatott kegyhelyek tükrében
Irodalomjegyzék
Mellékletek
Angol nyelvű ismertető
Bálint Sándor a búcsúvezetőket kimagasló személyiségeknek nevezi, akik több szerepet egyesítenek, s így az adott közösség meghatározó szellemi vezetői lesznek. Sokszor jellemzi őket az ősi orvosi gyakorlat, a remeteéletre való hajlam, a licenciátus hagyomány és valami különös, költői tradíció.
Magyarországon a licenciátusoknak, félpapoknak a katolicizmust megtartó szerepe az egyszerre megjelenő török hódítás és hitújítás idejéből ismert. A hódoltsági területeken a ferences rend, később már az új Jézus Társasággal egyidejűleg próbálta ellátni a szükséges szakrális feladatokat. A hívekkel a szerzetesek keveset találkozhattak, ezért a laikusok feladata lett a keresztelés, esketés, hitoktatás és az előimádkozás, az ünnepek és böjtök kihirdetése, az Evangélium és a szentlecke közösség előtti felolvasása.
Pázmány Péter a Várday Pál (1526-1549) érsek alatti időszakra vonatkozólag említette, hogy „sok faluban fiatal világi férfiak olvassák fel az ünnepeken a prédikációkat, keresztelnek és temetnek.” Szerepüket az 1628-as pozsonyi zsinaton így fogalmazták meg: „Licenciátusok azok a világi, semmilyen egyházi felszenteltséggel nem rendelkező, nőtlen, tisztes életű férfiak, akik kellő tanultsággal rendelkezve, főpásztoruktól vagy a helyileg illetékes püspöktől engedélyt kapnak, hogy ahol nincs plébános, vagy ahova nem juthat el, ott a népet a hit alapjaiba bevezessék, kereszteljenek, temessenek, eskessenek. Néhol klerikusnak, deáknak, a törökök félpapoknak nevezik, Pázmány katekétáknak mondja őket. A jelentőségüket mutatja,
hogy az 1629-es nagyszombati egyházmegyei zsinaton 102 pap mellett 29 licenciátus vett részt. Az 1628-as zsinati határozat nőtlen férfiakat említ, de az ország többi részének gyakorlata szerint többnyire házas emberek voltak.
Amikor a 18 században megszűnt a paphiány, a laikusok a régi szerepkörükből megtartották a búcsúvezetést, a templomi előimádkozást és előéneklést. Ennek az élőszavas népi hagyománynak a megőrzői és lelkes apostolai a legutóbbi idők búcsúvezetői is. A licenciátusok, később a búcsúvezetők vallásos kultúrája jelentős mértékben ferences gyökerekből táplálkozott. Ezért is van a ferences barátnak mindig különös tekintélye előttük, ezért keresi fel számos búcsúvezető a ferencesek által gondozott kegyhelyeket. Ezt támasztja alá Fodor József búcsújárásának vizsgálata is.
A vallásos népköltészet szóbeli megőrzésében és továbbadásában, valamint az írott anyag elkészítésében és terjesztésében szintén lényeges szerepük volt a szentembereknek. Az előimádkozó-előénekesi közösségi ájtatossági forma, a ponyvarészlet felolvasásával váltakozva, lassú ünnepélyességgel tölti el a résztvevők lelkét. Az adott közösségnek, búcsúvezetőnek megvolt – és részben ma is megvan – a maga sajátos, liturgikus rendben felépített ének-és imaanyaga. Az egymással is versengő búcsúvezetők ezzel és a minél hatásosabb előadással próbálnak meg „egymás fölé kerekedni.” Erős öntudattal vezetnek, a zarándoklatok fontossága szinte küldetéstudattal tölti el a búcsúvezetőket. Ha a szép, erőteljes hang mellé jó fellépés is társul, akkor igazi vezéregyéniséggel találkoznak a zarándokok.
Az elbeszélések szerint igen kiemelkedő búcsúvezető volt hosszú ideig Fodor József is, akinek vezető helyét riválisok is elismerték. Ahol megjelent, ott átadták a liturgián kívüli események vezetését számára. A régi zarándokok pedig már ismerték és várták a zarándokokkal való bevonulását.
Fodor József életrajzi adatai szűkösek. 1921-ben Veresegyházán született. Az édesapjáról semmit se tudunk. A búcsúvezetést az édesanyjától tanulta, aki 1936-ban halt meg. 1940-től rendszeresen vezetett zarándoklatokat különböző kegyhelyekre.
A tanulmányban az 1957-től 1974-ig vezetett, kézzel írott és dokumentált búcsús utakat vizsgáltam meg. Fodor József minden út alkalmával a kegyhelyen a plébánossal, a házfőnökkel vagy az ott lévő püspökkel néhány sort íratott a könyvbe, és a bejegyzéseket lepecsételtette.
Az évek során sokat betegeskedett. Az 1974 utáni búcsús útjairól keveset tudunk. Az 1950-ben kötött házassága hamar tönkrement. Egyetlen fiával rossz kapcsolata volt, aki ráadásul 29 korában meg is halt. Fodor József 1984-ben, elhagyatva, kórházban halt meg.
Összefoglalva elmondhatjuk, páratlan gazdag életpálya tárul elénk. Az –1940-től 1956-ig terjedő időszak ismerete nélkül – 1957 és 1974 közötti időszakban, 18 év alatt 153 zarándokcsoportot vezetett, ebből 12 utat külföldre. Az 1962 és 1971 közötti közel tíz évben 120 csoportot vitt zarándokútra. Az útjai alkalmával 45 hazai és 16 külföldi kegyhelyen fordult meg. Jól látható, hogy vannak kedvelt zarándokhelyei, ahová gyakran visszatér, de mindig törekedik új helyek felkeresésére is.
A búcsúkból, a kegyhelyek sajátos jellegéből megrajzolható Fodor József búcsúvezető lelkisége és az általa előtérbe helyezett tiszteleti formák is.
Soós Sándor, néprajzkutató múzeológus